2013. január 29., kedd

...a hétvége egészen máshogy alakult...csendes köntösben eltöltött vasalósfilmézős csajokkal összebújós hétvégét terveztem..csendeset...
..egész máshogy alakult...szombaton a barátaim segítettek az egyre nehezebbé váló szénabálákból behozni néhányat...elsőre még Pistabácsival is félkézzel, majd még vele, de már nehezen...majd Jácinttal,Ő küzdött Atlaszként tartotta vállán a többszázkilós bálát én hol erőnfelül gurítottam, hol  röhögtem  a nehézségben....hol azon viaskodtunk, hogy a fordítás irányát hogyan is fejezzük ki....az óramutatóval oldottuk meg végülis...erre a hétvégére már lefagyott minden és meg sem mozdult kettőnk erejére...és hát szerencsére jött a felmentősereg...közös vacsi...beszélgetés....ismét megkaptam, hogy kemény vagyok (pedig nem szeretnék)...és még azt is, hogy talán nem csak úgy van az én gyökerem... hanem még a mondogatással  még a zászlómra is tűzöm...
...másnapra vártam  a kovácsot, illetve nem hittem el, hogy jön...így várni is elfelejtettem...
...sokat beszélgettünk öreg indián barátom, a kovács és néha én is szóltam...a téma a jelentősen lefogyott lovam táplálása...alapkérdés a felszívódás...kell e abrak...fehérje vagy szénhidrát?...vagy és...mégis inkább a kérődzök felé hajaz avagy sem...szóval sokat okosodtam...és egyre több kérdés lett bennem...
szumma jó széna nélkül nem tudom életben tartani a lovam...de nem tudok venni...őrület...még aranyáron sem...egyébként is a lódokinak adom a teljes fizetésem, még ma sem fogadott el pénzt,  pedig már negyedszer volt itt...kérdeztem Tőle, hogy majd még ki tudom e fizetni...
...éreztem én, hogy ez egy újrakezdés..utoljára akkor adtam be zaciba családi ékszer amikor kiköltöztünk (1998)...hát nem jellemzi a családunkat, hogy ékszerekben nagy vagyont tartanának...családi  darabok...szerintem soha nem adott el senki a családból semmit...csak én... többiek mind inkább vettek...nem a szerepemet akarom ezzel...no hát mindegy is... nem  szeretem az aranyékszert...nem  fog hiányozni...nagyapám, aki Csanádpalotán született a Román határ mellett...roppant szigorú ember volt...biztos nem lenne büszke rám...de én magamra igen...
..még ki kell tartani  Rulinak...szteroidokat kap...brr..nemjó...már nagyon várom  a tavaszt...amikor ismét el kezd nőni  a fűűűűűű...addig öreg indián barátom, egy magának lefoglalt báláját elhozom  a hétvégén Bucsuból...szeretem...az utolsó utáni  falatját is nekem adja...pedig ....
...egyre többször érzem azt az érzést...és most ne nevessetek ki...mint amikor gyermek koromban más szórakozás nem lévén  a Tövismadarak c. filmet néztük kis szüleimmel...és Ausztráliát aszály sújtotta...a félemfájdalom  belémhatol ami valahogyan akkor megérintett ebben  a filmben...nah jó, lehet Ralph atya is...de nem  elsősorban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése