retrospektív

retrospektív....

...Eszter 18...nagykorú....részben már évekótaaz...részben nekem mindiggyerek

...volt virág, ajándék, élmény, torta...minden, ahogy kell...közben meg napok óta zombyhelyi lakásokatházakat nézegetünk, hogy hova is költöznénk...
...ennek a két dolognak okán néztünk régi fotókat a vasasszonyfai (mennyire meghatározó a hely neve? :) ) házról, amiből kiindulva nincs a reménytelen ház, amiből ne lehetne valami csodát csinálni.
....és videót kicsi Eszterről meg a kiscsajokról, no és persze magamról is...

ilyen  volt

ilyen lett

...szóval képekben visszamentünk az időben...sokat gondolkodtam, hogy hogyan jutottam el idáig...mint ember, mint nő, mint anya, mint gondolkodóérző, mik voltak nagy hatással rám, és mik befolyásolták az életemet, mik voltak meghatározó élmények....

...olykor csak  xar múltbéli dolgokon agyalunk/ok...talán kicsit meg is akad a lemezjátszó tűje...újraésújraátgondolodmegértedfelidézedazérzéstelengededhálátadszvisszaveszedmásminőségbenelfogadod....és elfelejtkezel a szép pillanatokról...merthogy azok is voltak....

pl...imádok alkotni...építeni házat, nagy dolgokba kezdeni...amik erőn felülinek tűnnek, szeretek elfáradni egy célért, kreatív lenni...szeretek gondoskodni, anya lenni, magam helyett gyerekekért/nek élni...örömmel látni a változásukat fejlődésüket, segíteni észrevétlen....tudni kik ők ismerni...szeretni önmagukért...

...valahogy az utóbbi időben ez kicsit elkopott a múltból....és más fontosnak vélt dolgok kerültek fókuszba...pl a nagy mátrix megértése, mi a dolgom...ki vagyok...
...pedig ez is én vagyok, aki mindig vagy várandós, vagy szoptat, aki  3 gyerekkel buszozik, aki  mindig egyedüldeszépennevelgyereket, aki gondoskodik sütfőzetetaltat...házatálmototthont épít, aki  mindig fáradhatatlan...

a videók képek  kb  2005 ig vannak ...ez az a korszak amire eddig alig emlékeztem...ez  a tervezőkitartóerősnőanyakorszakelőrenézőépítkező

...ezt követte az, amivel az utóbbi időben oly sokat foglalkoztam, hogy megértsem önmagam, pedig csak  egy szelete az életemnek... a haldoklóösszetörtfájdalomfélelem

...amiből jött a dolgosépítkezőönmegismerő korszak...kb. 2007-től...ami azt hiszem előző nyáron lezárult...

és akkor most mi van? annyira nem is érdekes.... előbb utóbb minden körbe ér :)

hát...gondolkodtam összegzésen, magamban elég hosszan tudtam sorolni, hogy mi is történt velem az előző évben...  az elmúlt időszak legmozgalmasabb éve volt 2015. a legtöbb "új"-at hozta.

néhány...csak címszavakban: a ligetes korszaknak vége, új önálló élet, ugrás az ismeretlenbe, új barátok fontosemberek, újra önmagamratalálás, új célok, kevesebb pénz- több idő, más minőség...

az évvégére egyre tisztább képem volt arról, hogy mit szeretnék, bár bennem teljesen kiforrott kép volt, tisztán láttam magam, mégis bizonytalanság lett bennem a kereteket illetően...ezt a bizonytalanságot tetézte a karácsonyi hazalátogatás...szép érzésekkel és gondolatokkal mentem haza...de valahogy elbeszéltünk egymás mellett...hazafelé jövet már szarul éreztem magam... már fizikálisan is...néhány hét téliálom, lábadozás a szokásos nyavalyából...a céljaimtól, csajoktól barátoktól, feladatomtól elvont a szarullét és a xar gondolatok....

most értettem meg ez mennyire együtt jár...hogy mi mitől lesz, vagyis mi az ok-okozat az, talán mindegy is....
fájdalomfélelemmelankóliabefeléforduláscéltalanság....

a gondolatoknak teremtő ereje van...ha xar gondolataid vannak...az hatással van az életedre (és képzeld el milyen lehet az ami xarból lesz)
amitől félsz...az bekövetkezik
viszont.... kérj és megadatik....
kb egy hétre volt szükségem, hogy megértsem, hogy mi is történik velem...mit csinálok (értem--> tudom -->változtatok)

haragdühindulatféltékenységfélelem, azonnal hatással van, rögvest visszaszáll rád.

Szóval némi mínuszbacsúszással kezdtem az évet, de egyre gyorsabban észreveszem és tudatosan teszek érte...vagyis magamért.

betegségből lábadozva

volt egyszer egy szalagavató

gyerekek a hóban

hálás vagyok Madinak

Csengével lovazunk minden januári hétvégén (nem sokminden van, ami ki tud mozdítani a téliálomból)..félelmetes, hogy mennyire zseni...és képzeljétek fejlődök...juhéjj.. terepen voltunk-olyan csodás téli napon...minden pillanata belémivodott...annyirajó...


egyre jobban érzem, hogy mi az én dolgomutam...ami biztonsággal tölt el, és egyensúlyban tart...mert a saját utadon járni könnyű ott nincs ellenállás sem benned sem a környezetedben

idei tervek: szeretnék újra zenélni tanulni, alkotni, abból megélni amihez értekszeretem, eladom a házat és veszek egy lakást és földet, elkezdek ÉPÍTKENI álmotvágyat"házat" ....és legfőképpen kevésbé akarásból élni, hagyni hogy megtörténjenek velem a dolgok, nem tervezni, hanem megélni ami van.

A szívek szabója

A szívek szabója

Élt egy szabómester, szíveket foltozott.

Hozzá a sok ember, sok-sok munkát hozott.

Mert a szép szívüket sok sérelem érte,

s bár a szabó bérét vastagon megkérte,

ki sem látszott sajnos, a temérdek munkából,

s a szabóműhelytől egy nap sem volt távol.

Nagyon unta pedig e monoton munkát.

Mindig csak ugyanaz! Hidd el, te is unnád!

Kíváncsi lett tehát, a szívet mi bántja,

mi okozza vesztét, mért romlik el pántja?

Hová lesz belőle a sok tiszta érzés,

mért ül ki színére megszakadás, vérzés.

Miért változik meg mesés dobbanása,

s amikor kiürül, a csend koppanása

mért okoz fájdalmat, úgy hogy belé szakad,

ez a sok fájdalom, vajon miből fakad?

Egy napon úgy döntött, utána jár végre,

miért fáj a sok szív, miért hullik vére.

Letette a munkát, bezárta a boltot,

s indult, hogy megnézze, a szív mért nem boldog.

Álruhában járta végig a világot,

feljegyezte sorban, amit útján látott.

Sok magányos szívvel hozta össze sorsa,

amiből hiányzott a szeretetmorzsa.

A hit, a bizalom elfogyott belőlük,

szeretetlenséget láthatott csak tőlük.

Haraggal és dühvel, méreggel bélelték,

nem csoda, párjukat sehogyan sem lelték.

Irigység és önzés, félsz uralta őket,

látott férfiakat, hitet vesztett nőket,

a szívük mélyéről, a szeretet hiányzott,

szomorúság, bánat mételye virágzott.

Mind a pénzt hajszolta, s jónak lenni féltek,

bezárták szívüket, s mind maguknak éltek.

Kedves ölelésben sohasem volt részük,

elromlott motorjuk, legfontosabb részük.

És a szabó tudta, szükségük van másra,

nem csak szívcserére, vagy kijavításra:

a sok embert inkább tanítani kéne,

a szeretet tudása mindükre ráférne.

Nem aludt éjszaka, s mit hozott a reggel?

Körülvette magát sok-sok kisgyerekkel.

Árva kis lelkeket fogadott magához,

és ekképpen kezdett újra a dolgához.

Minden megfoltozott szívhez járt egy gyermek,

aki akkor boldog, ha reá figyelnek.

Hitte hogy a jó szív csak azon fog múlni,

képes-e gazdája a gyermektől tanulni.

Mert a kisgyerekek tiszta szívvel élnek,

szeretetet adnak, ölelést cserélnek,

mosollyal, hálával gyógyítják a szívet,

tőlük lesz boldogabb, nyíltabb a tekintet.

És Ők nem csak adnak, szeretetet várnak!

Otthonban, és szívben meleget csinálnak.

Örömmel lelkedet szép fehérre festik,

s meggyógyul a szíved, ha figyelsz rá estig.

Mert, ha az emberek megtanulnak adni,

és begyógyult szívük képes befogadni,

mikor egész évben van öröm-ajándék,

s nem csak karácsonykor ébred fel a szándék,

akkor szív-szabóra soha nem lesz szükség,

szeretettel telve a szép szívek büszkék.

Végre, a jósággal telik meg világunk,

mikor egész évben csupa jót kívánunk!

...látom magam, amint ülök a kis szekerem előtt színes kötött plédben, pipával a számban, és...


.

felismerés- amikor gátolod saját magad

..valami nagy áldás, hogy a tél nem fogcsikorgatva jött el...

...ilyenkor a befeléfordulás...adventi várakozás...rendezés valamiért elszigetelt az előző években, úgy éreztem magam, a túlhajszolt munkaév után mint... és ne haragudjatok a jelzőért...valami elhasznált kurva, aki már mozdulni sem tud valami olcsó kis hotelecske félhomályában és félálomban ereje sincsen a tevéshez, még a levéshez is alig...aki el akar menekülni a világ elől...

- ezidáig semmiben nem voltam jelen teljesen, mindig rohantam, és a figyelmem ezer felé volt, most annyira más...és ez jó...értékelem...van időm másokra....és ami új magamra is...bár ez nem idő, hanem megengedés kérdése.

és hoppá...megvan  a felfedezés, hogy magamra is kell, és hogy eddig mekkora önelnyomásban éltem... és pl. ez a gátja a szerelemnek is az életemben...egyre több mindenben élem a saját életem, de ez még mind kevés...a gondolat, hogy én is fontos lehetek'vagyok csak most kezd kibomlani...és itt jön a megértésem...hogy a kapcsolataim eddig miért így működtek...

- ez a mérhetetlen befeléfordulás most nincs bennem...csendesség az van...és néha a félelem is eluralkodik rajtam...mi lesz, ha az évek óta nemjó kazán ....de szerencsére csak a bojler adta be a kulcsot...merthát valami elromlik" hibát azért bevonzottam...merthogy a x'art magunknak csináljuk....
erre mindig rájövök...hogy csak óvatosan gondoljon az ember lánya....mert bekövetkezik...(valami félelmetes a parám az elromlástól")

...számomra fontos férfivel is így találkoztam a káptalantóti piacon....csak viccesen mondtam Jucinak, hogy milyen mókás lenne, ha ott véletlenül találkoznánk...éshát...valahogy erre most nem vagyok felkészülve...időre van szükségem...

...most látom csak az élet mennyire ismétli önmagát, vagyis, még ha nem is akarunk, de a működéseink, még ha tudjuk is, hogy változtatni szeretnénk, nagyon nehezen változnak...a felismerés, hogy megint ugyanúgy működöm...nagyon szar érzés...


dolgoztam kicsit....szeretem...ésmegynekem.

...és végre ebben megtaláltam a társam...aki érti miről beszélek, aki félszavakkal is, akivel inspiráljuk és kiegészítjük egymást. Köszönöm.

...a napokban kicsit áttekintettem az életem...közeledek ahhoz a ponthoz, amikor el tudom fogadni a sorsomutamelrendelésem...nem akarnokoskodokerőszakolok munkátszerelmetcélokat, hanem megengedem magamnak azt, hogy az történjen velem, aminek történnie kell...azt hiszem ez a hit...


....új dolgok kerültek felszínre...biztosan tudom, hogy megtaláltuk egymást az ikerlángommal, eddig azt sem tudtam, hogy mi ez és, hogy van ilyen...és már a megtalálásvagylétezés ténye is boldogsággal tölt el...

ne ijedjetek meg, nem megbolondulok épp, bár egy pillanatra én is elgondolkodtam rajta...és sosem gondoltam, hogy érdekelni fognak az anyagi (és nem anyagias) dolgokon túli dolgok, de be kell látnom, hogy ez nem döntés kérdése...

...jah..és ezerrel próbálok túladni a mérhetetlen felhalmozásainkon, eladom a cuccainkat...lassan készülve az elköltözésre...

ma kicsit zanza vagyok....ölelés

igen vagy nem...talán nincs- a tudás kevés

....tegnap üstököst láttam...ebben az évben már másodszor...

A csend és a nyugalmasabb élet a magamra figyelés sok új felfedezést hoz, ezzel vagyok elfoglalva.

Az életem utolsó időszakában a talánok a lehetek a bizonytalanságok uralkodtak ( a szeretői létezésben)...végre megértettem, hogy ezek nem engedik a nemeket és az igeneket (foglalják a helyet) az igaztól a valóditól.
Szakítok a talán létezéssel.

A tréneri munka a felfedezést felismerést magambanmagamról sokmindenben meghozta, de a tudás kevés...a változáshoz elengedés kell, az elengedéssel pedig lehetőség van az adott dolog más minőségű visszavételére...csodás utazásokat teszek.

A szabadság kérdése foglalkoztat...nagy lépés a saját és lovaim életében, hogy nyitva hagytam a kaput (milyen szép kép, ki is lehet menni, és be is lehet jönni) vagyis a lovaim éjjel is szabadon jöhetnek mehetnek a legelőre, ami természetesebb életszerűbb és egészségesebb.
Nem kellett hozzá más, csak gondolatbátorságbizalom.

...mint ahhoz is, hogy elkezdjek dolgozni a lovakkal...Kerkára és a kölyökre is felkerült a kötőfék...juhéjj

...lassan az út, utam is körvonalazódik...

csodás véletlenek...avagy elég a drámákból

csodás véletlenek nincsenek...

ellenben van tudatosság.

Úttörőnek lenni jó...ha nem is a pirosnyakkendős értelemben. Voltam az Amerikai doki előadásán, és utána is Nyalkán még vele töltöttem egy napot, mert annyira kell az az inspiráció amit Ő tud adni...

tisztántermészetesennyugodtan.

Jómagam is úttörőnek érzem magam, minden területtémaélethelyzet amibe kezdek, az járatlan út, vagy a régitermészetes újra felfedezése. A munkám, amit szeretek emberekkelkölykökkel foglalkozni a saját szemléletem szerint, vagy lovazni természetesen...vagy egyszerűen önfenttartóan élni, vagy bármi más...

Inspiráló, köszönöm...megerősít, hogy jó úton járok.

foszlányok...
...még mindig képes vagyok idióta működésekre, ha hülyének érzem magam...és akár félelmetes bölcsességre is, ha épp zsigerből létezem.

A hétvégét a hegyen töltöttem, szeretem az őszt, nagyon jól éreztem magam, tudtam figyelni, magamramásokra...jókorjóhelyen volt minden. A tavasszal találkoztunk a NŐvel-aki tudja és teszi a dolgát, most pedig a tanító FÉRFI-vel..valahogy a hegyen nagy találkozások vannak.

A tanulásom: ha együtt szeretnél valakivel úton lenni, akkor, ha olykor előre is szaladsz, mint egy kíváncsi kisgyerek, vissza kell térni, vagy be, kell várni, hogy közös lehessen az útonlevés, és amint ezt felismerem elillan a türelmetlenség...és marad csak a szeretet.

Amikor hazaértem az előszoba padlóján egy darab puzzle-t találtam...senki nem tudja, hogy hogy került oda...ha nem is az utolsó darab...de egyre inkább összeáll a kép, ahogy azt már nem olyan régen is írtam...

Zoli nálunk él 2 hete...hm meglepő, de úgy tűnik tudok együttélni...igaz még sosem próbáltam (na jó tudom voltam néhány évig házas, de az más)...ja és alsónadrágokat is mostam, meg feladatokat megosztottam, meg este együtt...beszélgetés...párbeszédben...merthogy azt a kritikát kaptam, hogy monologizálok..pl. blog...igen ez új felismerés, hogy jó valakivel  megosztani gondolatot életet...a próba már megvolt...pipa...

valahogy a következő gondolat is több képből állt össze bennem...akár egy puzzle.

...hanyattfekve fekszem a régi kedvesemmel és csendben gurul le a könnyem...látom amint az önértékeléssel küzdő barátom telefonon mesél arról, hogy épp nem sikerült neki valami, a BíróZoli nálunk lakik 2 hete és csak vígjátékokat néz, és limonádé (ne haragudj meg a jelzőért Zoli) zenéket hallgat...olvasok egy Legyél a saját életed rendezője című cikket, és átgondolom, hogy milyen jövőt is rajzolok magamnak...

felismertem, hogy a dolgok körülöttem általam lesznek pont olyanok mint amilyenek, és milyenek is?

...ha csak a párkapcsolataimat nézzük, akkor pont olyanok, mit a kedvenc filmjeim (Az angol beteg, Távol Afrikától) csupa csupa keserédes dráma- csupa szenvedés, valahogyan ezt a szenvedést rajzoltam magamnak elő (rendeztem) eddig minden kapcsolatomban, fasza mély érzelmek, megcsalatás, vagy szeretői létezés vagy távolság miatti várakozásban.
Elég a drámából...csak egyszerűen szeretetbenszerelemben fogok együtt élni, mer' ez van a fejembengondolataimban, ez a jövőkép.