újrandeződés...

lassan két hete nem dolgozom...még mindig a rend felé törekszem, lassan haladok, pedig töredékét sem vagyok annyira precíz, mint régebben...
megcsináltam a villanypásztor első felét ( szavamra mondom egész szép lett...) igaz még meg kell hekkelnem a cuccot, vagy vennem kell egy újat, mert nem működik, mintha nem lenne elég erős, vagy semennyire...a hátsó rész még hátra van...és egy körkarámot is csinálnom kell...hogy végre el tudjak kezdeni tanulni... a lovakkal...

...igen ez nagy hibám....hogy előbb elsimogatommegcsinálomteremtem a körülményeket és utána lehet az amit szeretnék...ez  marha fárasztó, mitöbb végeláthatatlan...örök várakozás...

a takarítás is alakul, bár közel sem akkora erőkkel mint régen...mi van? öregszem? vagy valami más változik? ...amúgy rengeteg időt vesz el az élet....
...eddig úgy éltem, hogy sajnáltam mindenre az időt, méricskéltem, türelmetlenül voltam jelen  dolgokban...mert arra gondoltam, hogy mire mennyi időm van, mennyit tudok szánni rá....nem arra, hogy mire mennyi idő kell....szóval Ivett! http://cangajo.blogspot.hu/2015/07/ter-es-ido.html ...igen az  idő....

...nagy kérdés, hogy mikor állt meg az idő az életemben, akkor amikor tavasszal becsuktam a zsalut a szobámban, amikor elkezdődött a szezon a Ligetben, és ősszel amikor először vettem levegőt meg kinyitottam...hát igen, ma naponta kibenyitogatomcsukogatom, attól függően, hogy épp milyen idő van...vagy mihez van kedvem...ez marha sok időt vesz el...ez az életnevűmicsoda...

...egyenlőre arra eszmélek rá, hogy mennyi mindenem van...most még csak a tárgyak szintjén vagyok elfoglalva (talán túl sok is, ha ennyire nem haladok a takarítással) és változom, sokkal többre tudom értékelni, becsülni, amim van (persze megint van bennem valami  atomtámadásrafelkészülési szakasz...mindenből legyen otthonkamrában  ...hátha),  de pl. az élelmiszerek  szintjén sokkal  kevésbé vagyunk pazarlóak...mindent feldolgozunkmegfőzünksütünkaminkvan...nem dobunk ki mérhetetlenül sok pénz az ablakon...no és azt gondolom, hogy a benzinnel is elkezdtem spórolni...vagyis inkább ésszerűsíteni...talán így ismét visszatér az élet a házunkba...nem mi megyünk, hanem hozzánk jönnek....

...nagy kérdés, most az életemben, hogy mi vagyok...tudjátok, amikor megkérdezik...mit kell rá  mondani...

...hát ez most nehéz....

ugye...voltam élsportoló kézilabdázó....egyetemista, anya csupanagybetűkkel
(már ekkor kezdődött a hősamazonlétezésem, nem tudtam, hogy van ilyen, ezt én neveztem el így...de most olvastam, hogy nem is vagyok annyira hülye, mert más is így nevezi...http://enakademia.net/portfolio/hol-jarsz/ igaz, én ezt a korszakot épp most zárom le), na de visssza, hogy mi is voltam még...
voltam kézművességet tanító, kertépítőterveződekoratőröcske, majd táborvezető, és hát az  utóbbi időben pedagógiai szakmai vezető és vezető tréner...

...és voltam...ezt fontos hangsúlyozni...

na itt van az űr...hogy most mi vagyok...

éshátöhm...érzem én ezt a húsombanyilalóan is...most érzékelem, hogy mennyire nehéz is lehet egy-egy kölyöknek egy új közegben a "rendeződés", hogy megtalálja a helyét...vagy, hogy új közegbe lépjen nem "A valakiként",  hanem tisztán csak önmaga...nehéz

érdekes...hogy ha elengedsz...kapsz valami újat, ezt mindig is tudtam, de nem gondoltam, hogy ez  ennyire gyors és kézzelfogható...nos a liget mindig még a szívem csücske...de kaptam egy új  közösséget is, ami  most formálódik, hálás vagyok érte,  több dolog miatt is, pl. mert közelebb van önmagamhoz, és hogy egyáltalán van....viszont marha nehezen mozgom benne, kb. úgy érzem magam benne, mint amikor 7. osztályban új  iskolába mentem...hogy tudok biciklizni én, ja de hova tették a kitámasztókat?
...szóval védtelennek érzem magam...meg kicsit "szemrehányó" is vagyok, hogy hogynemtudjákhogykivagyokén...persze közben figyelem, hogy mennyi  apró...szintenemtörténiksemmi jelből rakódik össze, hogy ki hogyan tud bemutatkoznibemutatnimagát (hogy amikornemtörténiksemmiakkoristörténik valami)...és hát nehéz... az eddigi kapcsolódásaimban mindenki tudta, valahogyan, hogy én ki vagyok (persze ez felelősség és elvárásokat is szül...legyek tapasztaltbölcsmindettudókreatívérzékenyindiántörzsfőnökguru...) vagyis nem kellett igazolni magam...és a közösségben tiszteletteljes szerepet töltöttem be...
...most viszont mint valami eltévedt kiscsikó csinálom a hülyeségeket, és bár bennem van a lovak ősi többezeréves tudása, de erről mit sem sejt senki...mindenki vigyáz rám a maga módján, de...

egyrészről csodás ez az állapot, másrészről nehéz...néha elfelejtem, hogy beésmegkellmutatnom magam, ahhoz, hogy tudjanakértsenek és lássákbennem ami vagyok...

szóval csak vagyok egyszerűen én...aki él.

szeretlek Zsuzsi....

a teljességben (ha az egészet nézzük) türelem, a pillanatokbanmindennapokban türelmetlenség van bennem....
...a helyzetem, amiben vagyok (hogy nem tudom, mi lesz, hogy történjen aminek történnie kell...engedem-ez  a mindenmindegy állapot, amicsak  az  ősbizalom állapotában lehetséges) teljes nyugodtsággal tölt el...a pillanatokban, azonban van bennem valami  siettetésrohanástürelmetlenség...mintha nem tudnék várni. ..mitöbb ...még mindig bosszantanak... alig tudom elviselni, ha valami nem működik, bagatell apróságok, nem működik a szivattyú, és nem tudom megcsinálni, vagy hetek óta kérem a csajokat, hogy töltsenek le a telómra új zenét csengőhangnak...

...nos egyre többször érzékelem, hogy fontos meghallgatni idősebb nőket, kedves "öreg" (úgy él, néz ki, mint egy kamasz, csodás nő, aki begurult hozzam a kis chopperével) barátném meglátogatott...
...sokat mesélt, de meg többe tanított női szerepről, átengedésről...és kivételesen hagytam...köszönöm

...eddig is tudtam, hogy nem viselem el a direkt tanításokat, marha nehezen hajtom a fejem olyan  dolgokba, ami tanulásszagú...ezt éreztem a lovas képzésen is, de ez  teljességgel z én hibám, hozott szarságom, ez most csak egy felismerés, és egyszerűen és szépen igazolja, hogy miért lettem azzá aki vagyok a hazai tapasztalatitanulás palettáján...és csak tegnap értettem meg a kapcsolódást régmúltkicsibihez...
...a programon az első megszólalásomat a vezető, úgy söpörte le, hogy levegőt sem kaptam (az már az ő dolga, hogy miért)... nekem nagyon nehézfájó volt, a működésem erre a hallgatás és visszahúzódás volt válaszként...
...tegnap ebéd közben meséltem Sárának a kicsiibi első évéről az iskolában...és akkor jöttem rá a párhuzamra...

ibi viszonyára a tanuláshoz, és a jólbegyakorolt mintára, hogy mit kell tenni a kis eddigi programom szerint, ha megbántanakvagymegbántódom , mert ez sokszor csak vélt dolog (és még a tanulás közben is stimmel)....
amikor elsős voltam azelemiben (ezt olyan jó kimondanileírni) és a tanítónénim egy mogorvaarcú őskövület volt, aki nem haladt a korral és mérhetetlenül zavarta a balkezességem (amit én imádok) addig szekált...míg egész éven át nem beszéltem, gyakorlatilag megnémultam az órák  idejére....hihihi jólkibaltáztam vele...
...dehát szegény nem olvashatta, akkor még Feldmár András: Szégyen és szeretet c. könyvét

"Minden zseni ügyetlen, Félős nyuszi csak a kalapban"


ez a 3. nemmunkával töltött nap reggele...vannak elvonási tüneteim....hiányzik a telefonáradat, keresem a megválaszolatlan emailjeimet, de a legnagyobb űr abban van, hogy nincsenek dolgok amiért felelősséget kellene vállalnom....

...vannak tárgyakeszközök is amik hiányoznak....már az utolsó napokban is minden felületet kihasználtam, hogy íjazhassak (minden utcai elém tévedő helyen)...de ami legjobban hiányzik az a kenuzás..elhatározásra jutottam...vennem kell egy kenut és egy íjat!!!!...


...többször álmodtam már, hogy megszöknek a lovaim...talán ez a legnagyobb félelmem....rendszeresen visszatér az álmaimban (vajon ez mit jelenthet?)   
....hát tegnap este, amikor mentem etetni már épp szürkület volt, és olyan távolinak láttam a lovaimat....merthogy távol is voltak...
...volt már ilyen, de akkor nem egyedül...
...kergettem, vágtam szét villanypásztort - hogy legyen hely vágtában visszajönni, kergettemelszaladt..., kértem ottmaradtdenemjött....vittem zabot, futottam félhomályban a tarlón (meglepő, egész jól futok ha van miért), az ég is leszakadt...volt egy pillanat, amikor elég elkeserítőnek éreztem a helyzetem...mindjárt sötét, a lovak amint odaérek elfutnak...és én én sosem érem utól őket....

...már egy ideje tudom, hogy nem erővel...hogy a kergetés nem ér semmit....sőt...de sokszor félelemből kergetünk...tegnap végre higgadt tudtam maradni, (vagyis átbillentem a kezdeti pánik után)...és nem kergettem..
..látom magam, ahogyan Kerkát fogom szakadó esőben... ésmögöttünk a többiek... hazatér a kis csapat...

..figyi...nem meghalok...éppen most kezdek élni...

gyorsan pörögnek az események...kedden megszületett a döntésem, csütörtökön bejelentettem, és tegnap hétfőn volt az utolsó napom a Ligetben.

Továbbra is a leginkább nekem való feladatnak gondolom, és sokmindennelegyütt még mindig a világ legjobb munkahelye...szeretem.

...érdekes volt, amikor lázasan dolgoztam már a bejelentés után, hogy mindent át tudjak adni...olyan volt mint mindig...a munka magávalragad....

és persze az  is érdekes volt ki hogyan reagál...volt aki rögvest munkátkeresnekem...volt aki sírt....és persze volt aki elment a történtek mellett...

a reakciók mindig az egyénről szólnak, Ő lelkesedésük, esetleg parájuk...belőlük van...és én ezt értem.

...nem akarok én ezzel hatással lenni senkire (persze vagyok), elmúlt években először ( ezt a szót valamiért soha nem tudom helyesen leírni)  a saját életemre voltam tekintettel és nem a Ligetére...

...igyekeztem szépen elbúcsúzni, tárgyakat, helyeket, emlékeket, bennem született "gondolatötletgyerekeket" szépen elengedni...nyugodtsággal kávéztam a teraszon...körémgyűltnépes számomra épphogyismert új kollegina...úgy éreztem magam mint valami mesemondó...
sétáltam erdőben, kongattam harangot...tartottam utolsó nyitóértekezletet...

igazán mégis a Battonyai SOS gyerekek jókívánsága, őszinteölelésetisztatekintete ért el hozzám....

....Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet....

....vannak pillanatok napok, amikor semmi nem jó...valami fáj, vagy akár azt is érezheted, hogy szétfeszít valami belűről...vagy épp rögvest megőrülsz...

...vasárnap útra indultak  a fiúk...nem  bírtam nézni, ahogyan elmennek...még néhány napja azt tervezgettem,  hogy velük lovagolok 1-2 nap, de Bogyó sebe miatt ez  sajnos fel sem merülhetett...
álltam a tangazdaság sivár udvarán és tőlem két irányba láttam távolodni a fiúkat...valami itt elszakadt bennem...
...kicsit kimentem dolgozni, de semmi maradásom nem volt a Ligetben....mire hazaértem Tibor megérkezett Musztával, aki kicsit bicegett, így nálam ért véget az utazása....a családomban idill bennem teljes káosz... képes voltam vitázni  kis apró szarságokon, és makacsan kiállni  a nekem nem kell segítség hülyeségében...aminek  persze a vége a teljes magányérzés....

...látni és néhány napig megélni  a szabadságot, valamit végérvényesen megváltoztatott bennem, hétfőn már mély melankóliával ébredtem  fel....érdekes,  hogy mennyire két világot élek az álmaim és a valóság mennyire különböző,  reggelente kell egy kis idő...hogy szinkronba kerüljek...hogy tudjam, hogy mi is van...hol is vagyok...talán éppen  ez  a dolgom...szinkronba hozni mindezt...
...bár döcögősen, de elindultunk Indiánnal Nyalkára...nem  tudtuk hova...csak  szeltük a kilométereket, én vezettem, ő  meg rendre terelgetett, hogy maradjak a saját sávomban...maradjak, vagy térjek  vissza a saját utamra...egész úton valahogy az én életem változása volt a téma...
mire odaértünk én teljes zsibbadtsággal álltam, és marhára csak testben érkeztem meg...
eltelt egy fél nap míg, szegény BrunnerMártát húzogattam  a karámban, nem tudta merre menjünk...hisz nekem is ez volt a nagy kérdés épp az életemben...külön köszönet Zolinak a már első  órában megkapott leba...ért, mert igaz gyermeki daccal, (de legalább nem voltam kifelé, nem beszéltem) marhára meg tudtam élni  a gyermekkoromban  elszenvedett sérelmeket...pont oda vitt vissza, mint amikor 10-12 éves koromban, csak hozzám  akart szólni valaki is én elsírtam  magam és elfutottam...valami  mérhetetlen érzékenység lett úrrá  rajtam...és itt billentem át...sokszor nem feltételnül azt tanuljuk, amit tanítanak, de itt valami olyat tanultam, amitől később meg tudom tanulni azt amit tanítanak...amiért jöttem...minden úgy jó, ahogyan történik
...hát a "lovazás" nem ment túl jól...de végre ismét lóra ültem,  és ez nagy áttörés...visszamegyek...
a hely több mint csodás,  az utolsó  pillanatban tett körbevezetés alatt teljesen lenyűgözött...és egyben  valami félelem is jelen kezdett bennem lenni....

hazafelé úgy mentem  át egy kereszteződésen,  hogy észre sem vettem,  csak  a cikázó autókat láttam,,, és annyit éreztem, hogy ezt megúsztam...Indián agymosása alábbhagyott, inkább a lovazással volt elfoglalva,  de valahogy nem jutottak el hozzám a gondolatai, hajnal volt mire ágyba dőltem...

...a reggelt a szokásos skizó állapotban töltöttem...a szokásos pendejbenlovakközöttébredéssel...és ezernyifájdalmas gondolattal, olyan ez mint amikor megőrülsz...valami kibírhatatlan állapot a fejedben, mint a világ legforgalmasabb ezersávos autópálya csomópontján  az  autók, úgy cikáztak  a fejemben  a gondolatok...egyszerre gondolod, hogy nincs maradásod, menned kell...ez már nem az, ami...meg hogy mi lesz, veled a gyerekeiddel, és mit szól  ehhez az apád...ezernyi félelmével...

Édua kötőféke reggelre leesett...nem eshet le, mert össze van gyakorlatilag vasalva, de mégis a földön  hevert...ez volt képileg pont az  I-re leesett a béklyója---->vagyis szabad (valahogy ezt a jelzést most tisztán éreztem) tudtam,  hogy ez  segít nekem is kimondani és megélni...ekkor fogalmazódott meg bennem  tisztán, hogy

FELMONDOK

élek...

Lovas betyár barátaim erre járnak, és én boldogan támogatom az útjukat...miközben én is is egy nagy utazásra indulok....

nagyon jó volt részese lenni, szállást keresni, várni Őket, vacsorával készülni, gondoskodni Róluk....és csodás egyszerre odaérni....viszont meglepő volt, hogy a hősamazon mindent éncsinálok lét már az első pillanatban  'csorbult' ... roppant meglepő volt, hogy valamit nem én irányítok (pl. útvonal...kellett néhány 10 perc mire megértettem magammal, hogy ez nem az én utam, szóval maradjak a kishelyemenszerepemnél), ...mitőbb nekem meg van a dolgom, más dolgom van...ami nem több mint csak' NŐ - valahogy ezt ott olyan kevésnek éreztem, de a néhány nap alatt megértetteméreztem hogy mi is ez, és az eddigi férfinő szerepemből szép lassan a Nőies hazavárás, főzés, a férfi ügyének támogatása, gondoskodása szépen kiteljesedett bennem és körülöttem...

...a barátaimismerőseim közül több embert is felkerestem segítségért...meglepődve tapasztaltam, hogy nemtudakar mindenki magától érthetődően egyből kapásból SEGÍTENI...

...akinek  magának is alig van...mindenét odaadná...és aki...eddig is gondoltam ezt, de most csontighatolóan tapasztaltam.

Két estét nálam töltöttek a fiúk, ha nem is lóval érkeztek, de mégiscsak megérkezett a FÉRFI a házba...

Eszter már rég mondogatja, hogy hozzak már' haza egy férfit ( bár én úgy gondolom, hogy a férfi  majd megérkezik egyszercsak)...nohát én most négyet is hoztam...megtelt a ház élettel, nevetéssel, együttéléssel, no jó kicsi horkolással is, volt értelme várni, vacsorát főzni...élet költözött a házba.

A munkám ezalatt háttérbe szorult, a szükséges elégséges szintjén mozogtam a táborban... minden működik nélkülem.

idill

azért még kell az adrenalin

továbbra is csak  a megérkezést tudom fotózni

és vannak csodás emberek,  a kovács is az