Sára táborozik nálunk..ilyenkor fokozott a figyelmem...mindent körbejártam, tegnap már beszéltünk arról  vele, hogy a csúszókorongot veszélyesnek tartom...(Sára szereti)
...valahogy mindig megérzem, ha baj lesz... a közösség egyik pillanatról a másikra olyan lesz mint egy hangyaboly amikor beleteszünk  valami  nem odaillőt...szóltam Zolinak, hogy tereljék össze a gyerekeket, épp  felnéztem  1 perccel később és egy kedves lányka zokogva jött be, hogy a csúszókorongon megijedt és baleset érte, a lánc végighúzta és felsértette, ott...ott ahol a lányoknak is nagyon fáj...ha belegondolok, magamon is érzem...

...ölelés nyugtatás, kicsit elcsendesítettem, megtanítottam oda... levegőt venni, majd kocsiba, gyógyszertár...vissza... márnemfáj...ciki...ölelés...jóéjt

most mit kell csinálni?????
amikor elváltam kedvenc ügyvédnőmtől (a gáléva egy jelenség) azt mondta, hogy ha valamit alá akarnak  íratni velem előtte hívjam fel...végigfutott az agyamon, hogy nem fogok én pereskedni, nem kell nekem ügyvéd...kis hatásszünet...és bevillant a mindenkivel harcban álló, mindenkiben ellenséget látó, gyűlölettel és haraggal teli szomszéd család (nem véletlen, hogy ennyi a tragédia a családjukban-a testvérük fiatalon meghalt, a laci felesége rákban fiatalon kisgyerekkel, az annának nem lehet gyereke...), és hogy villanypásztort kell csinálnom....az ő oldalukon is...
eltelt már néhány hét, talán hónap is hogy a szomszéd öreglányhoz becsengettem, hogy hol  is a telekhatár, csakhogy biztosan oda rakjam, ahol jó...nem mondta meg...közben Dönci  a múlt héten letett egy karót, amit ők  azonnal kivettek- gondoltam, hogy ma reggel  ismét inkább megkérdezem...jobb a békesség...
amit erre kaptam...a szomszéd nő, mellé még kijött a két férfitestvére is akik  mint valami farkasfalka úgy támadtak rám, ordítottak, beléptek az  aurámba, mindennek  elmondtak...kb 3/4 órán keresztül hallgattam mindenzt...nem szóltam vissza, nem különösen védtem magam, csak egyet akartam tudni, hogy hol  a telekhatár, amit persze nem mondtak  meg...én tudom a szabályokat, ők  csak  a százéves szokásjogról  beszéltek...
mindennel fenyegettek...úgy éreztem, hogy kicsi  vagyok...nem  tettem  semmit, nem mentem el  csak hallgattam  a faszságaikat, és próbáltam megtudni hol a telekhatár-amit persze magam  is tudok, igaz  ők nem értenek vele egyet...minden baj nekik, legfőkép hogy élek, hogy a szomszédjuk vagyok...állítólag tönkretettem  az anyjuk életét,  hogy sötét a fürdő,  hogy nem véletlen hogy "elhagyott a férjem", hogy megfagynak  az  állataim és hogy állatvédőket hívatnak, meg feljelentenek, mert nem kaszáltattam le, és mert csupa csádé minden, meg, hogy belenyírtunk a gabonájukba...
szóval áll a bál...több soron  megfenyegettek, meg hogy kivágják  a növényeimet (csádé) vagy méreggel kiírtják...
ismét benne maradtam a szarba (ott kellett volna őket hagyni  a fenébe), ismét fenyegetnek (idegbeteg kiszámíthatatlan degenerált emberek-rajtam töltik az életük keserűségét)...túlerővel...érzékelték, hogy nincs mellettem egy férfi aki  megvédene...

Kedden kiméretem  a telkem...

...délutáni műszak...elkezdődtek a táborok...
A hétvége 4 nap fáradtsága még rajtam, mintha alig tudnám kipihenni.
A délelőtt csodás, szeretett emberekkel telt...nagyon jól éreztem magam.
Néhány új dolog...eddig nem kedveltem a kínai kaját, talán egyszer ettem, az nagyon szar volt, és azóta sem...dehfinom...
jah és indiai nők nagyon kicsi, a válluk legalábbis, szerettem volna egy szárit, de teljesen esélytelen...
délután póniköltöztetés volt a Ligetbe, Oszkár megérkezett...és rövid úton meg is szökött. Csajok egyedül itthon, állítólag főztek, valami biztos. hogy történt, mert a konyhára nem lehetett ráismerni.

sűrű napok...
péntek-szombat Cseszneken voltam és Eplényben egy csapattal...
vasárnap és ma a Pinkán kenuztam....
közben elkezdődött az első tábor
élményzuhatag

..nos
..ha hosszan nem írok, az két okból van, vagy mert minden jó...vagy mert roppantul nem...

mivel ismét itt a szezon, amit mint valami pszichedelikus forgás úgy élek meg,  ami beszippant és a végén kidob félájultan,  közben pedig csak sodródom..igaz  legjobb tudásom szerint...alig kézben tartva életem fonalát.

ezt a beszippantódást és eszméletlenül megébredést szeretném most elkerülni, ezért ma volt egy gondolatom, hogy igyekszem rendszeresen írni, mert annyi minden történik...


ma Sántival töltöttem a napot,Ö festett én dolgoztam...hálás vagyok...néhány dologban helyre rakta a kis gondolataimat...

voltam  a Gálévánál...a kezemben a papír, hogy elváltam... szeretem az Évát- örülök, hogy megismerhettem....biztonságot ad.

...már néhány hete Zsömi haldoklik,  nagy dilemma volt, hogy segítsuk szeretettel és gondoskodással, vagy altassuk el...nagyon szerettük...a legjobbkor jött a Sárának,  amikor egyedül maradtunk, volt társa...csodás, hogy velünk élt...

itt...v a g y o k..
kb. ősz óta nem írok "rendesen"
fél év telt el, kár lenne visszafelé menni időben gondolatban, sokminden volt, Sanci, Ruli égi legelőkre tért, megérkezett Kerka, kinéztem a kisfoltost,beteg voltamvagyok-elmúlik....

...csodás napokat töltöttem az Őrségben és a Bakonyban, új kedves embereket ismertem meg, és olyan újrakezdőket, akikből erőt lehet meríteni.

most semmi  átmenet... egyik évből a másikba...olyan, mintha nem is történt volna semmi, amióta nem írtam,  pedig de...több nagyon fontos változás is van...majd...

...amikor a csajok kicsik voltak (bár még mindig kicsinek gondolják magukat a fadíszítéshez) mindig csodálva kérdezték, hogy hogyan hozták be az angyalok a karácsonyfát...és én mindig azt mondtam,  hogy a kulcslyukon...ezen mosolyogtak...
...persze az is kérdés, hogy hogyan viszik el...most épp

az ablakon át...