vagyok aki vagyok..tisztán önmagamban állok a világban...nagyapám unokája, szüleim gyermeke, gye

2015. július 26., vasárnap

újrandeződés...

lassan két hete nem dolgozom...még mindig a rend felé törekszem, lassan haladok, pedig töredékét sem vagyok annyira precíz, mint régebben...
megcsináltam a villanypásztor első felét ( szavamra mondom egész szép lett...) igaz még meg kell hekkelnem a cuccot, vagy vennem kell egy újat, mert nem működik, mintha nem lenne elég erős, vagy semennyire...a hátsó rész még hátra van...és egy körkarámot is csinálnom kell...hogy végre el tudjak kezdeni tanulni... a lovakkal...

...igen ez nagy hibám....hogy előbb elsimogatommegcsinálomteremtem a körülményeket és utána lehet az amit szeretnék...ez  marha fárasztó, mitöbb végeláthatatlan...örök várakozás...

a takarítás is alakul, bár közel sem akkora erőkkel mint régen...mi van? öregszem? vagy valami más változik? ...amúgy rengeteg időt vesz el az élet....
...eddig úgy éltem, hogy sajnáltam mindenre az időt, méricskéltem, türelmetlenül voltam jelen  dolgokban...mert arra gondoltam, hogy mire mennyi időm van, mennyit tudok szánni rá....nem arra, hogy mire mennyi idő kell....szóval Ivett! http://cangajo.blogspot.hu/2015/07/ter-es-ido.html ...igen az  idő....

...nagy kérdés, hogy mikor állt meg az idő az életemben, akkor amikor tavasszal becsuktam a zsalut a szobámban, amikor elkezdődött a szezon a Ligetben, és ősszel amikor először vettem levegőt meg kinyitottam...hát igen, ma naponta kibenyitogatomcsukogatom, attól függően, hogy épp milyen idő van...vagy mihez van kedvem...ez marha sok időt vesz el...ez az életnevűmicsoda...

...egyenlőre arra eszmélek rá, hogy mennyi mindenem van...most még csak a tárgyak szintjén vagyok elfoglalva (talán túl sok is, ha ennyire nem haladok a takarítással) és változom, sokkal többre tudom értékelni, becsülni, amim van (persze megint van bennem valami  atomtámadásrafelkészülési szakasz...mindenből legyen otthonkamrában  ...hátha),  de pl. az élelmiszerek  szintjén sokkal  kevésbé vagyunk pazarlóak...mindent feldolgozunkmegfőzünksütünkaminkvan...nem dobunk ki mérhetetlenül sok pénz az ablakon...no és azt gondolom, hogy a benzinnel is elkezdtem spórolni...vagyis inkább ésszerűsíteni...talán így ismét visszatér az élet a házunkba...nem mi megyünk, hanem hozzánk jönnek....

...nagy kérdés, most az életemben, hogy mi vagyok...tudjátok, amikor megkérdezik...mit kell rá  mondani...

...hát ez most nehéz....

ugye...voltam élsportoló kézilabdázó....egyetemista, anya csupanagybetűkkel
(már ekkor kezdődött a hősamazonlétezésem, nem tudtam, hogy van ilyen, ezt én neveztem el így...de most olvastam, hogy nem is vagyok annyira hülye, mert más is így nevezi...http://enakademia.net/portfolio/hol-jarsz/ igaz, én ezt a korszakot épp most zárom le), na de visssza, hogy mi is voltam még...
voltam kézművességet tanító, kertépítőterveződekoratőröcske, majd táborvezető, és hát az  utóbbi időben pedagógiai szakmai vezető és vezető tréner...

...és voltam...ezt fontos hangsúlyozni...

na itt van az űr...hogy most mi vagyok...

éshátöhm...érzem én ezt a húsombanyilalóan is...most érzékelem, hogy mennyire nehéz is lehet egy-egy kölyöknek egy új közegben a "rendeződés", hogy megtalálja a helyét...vagy, hogy új közegbe lépjen nem "A valakiként",  hanem tisztán csak önmaga...nehéz

érdekes...hogy ha elengedsz...kapsz valami újat, ezt mindig is tudtam, de nem gondoltam, hogy ez  ennyire gyors és kézzelfogható...nos a liget mindig még a szívem csücske...de kaptam egy új  közösséget is, ami  most formálódik, hálás vagyok érte,  több dolog miatt is, pl. mert közelebb van önmagamhoz, és hogy egyáltalán van....viszont marha nehezen mozgom benne, kb. úgy érzem magam benne, mint amikor 7. osztályban új  iskolába mentem...hogy tudok biciklizni én, ja de hova tették a kitámasztókat?
...szóval védtelennek érzem magam...meg kicsit "szemrehányó" is vagyok, hogy hogynemtudjákhogykivagyokén...persze közben figyelem, hogy mennyi  apró...szintenemtörténiksemmi jelből rakódik össze, hogy ki hogyan tud bemutatkoznibemutatnimagát (hogy amikornemtörténiksemmiakkoristörténik valami)...és hát nehéz... az eddigi kapcsolódásaimban mindenki tudta, valahogyan, hogy én ki vagyok (persze ez felelősség és elvárásokat is szül...legyek tapasztaltbölcsmindettudókreatívérzékenyindiántörzsfőnökguru...) vagyis nem kellett igazolni magam...és a közösségben tiszteletteljes szerepet töltöttem be...
...most viszont mint valami eltévedt kiscsikó csinálom a hülyeségeket, és bár bennem van a lovak ősi többezeréves tudása, de erről mit sem sejt senki...mindenki vigyáz rám a maga módján, de...

egyrészről csodás ez az állapot, másrészről nehéz...néha elfelejtem, hogy beésmegkellmutatnom magam, ahhoz, hogy tudjanakértsenek és lássákbennem ami vagyok...

szóval csak vagyok egyszerűen én...aki él.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése