2015. július 14., kedd

..figyi...nem meghalok...éppen most kezdek élni...

gyorsan pörögnek az események...kedden megszületett a döntésem, csütörtökön bejelentettem, és tegnap hétfőn volt az utolsó napom a Ligetben.

Továbbra is a leginkább nekem való feladatnak gondolom, és sokmindennelegyütt még mindig a világ legjobb munkahelye...szeretem.

...érdekes volt, amikor lázasan dolgoztam már a bejelentés után, hogy mindent át tudjak adni...olyan volt mint mindig...a munka magávalragad....

és persze az  is érdekes volt ki hogyan reagál...volt aki rögvest munkátkeresnekem...volt aki sírt....és persze volt aki elment a történtek mellett...

a reakciók mindig az egyénről szólnak, Ő lelkesedésük, esetleg parájuk...belőlük van...és én ezt értem.

...nem akarok én ezzel hatással lenni senkire (persze vagyok), elmúlt években először ( ezt a szót valamiért soha nem tudom helyesen leírni)  a saját életemre voltam tekintettel és nem a Ligetére...



...igyekeztem szépen elbúcsúzni, tárgyakat, helyeket, emlékeket, bennem született "gondolatötletgyerekeket" szépen elengedni...nyugodtsággal kávéztam a teraszon...körémgyűltnépes számomra épphogyismert új kollegina...úgy éreztem magam mint valami mesemondó...
sétáltam erdőben, kongattam harangot...tartottam utolsó nyitóértekezletet...

igazán mégis a Battonyai SOS gyerekek jókívánsága, őszinteölelésetisztatekintete ért el hozzám....

....Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet....






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése