vagyok aki vagyok..tisztán önmagamban állok a világban...nagyapám unokája, szüleim gyermeke, gye

2014. november 13., csütörtök

...hát... hetek óta szélsőségek vannak...
...vagy teljes visszavonulás van...
kevéskontaktemberekkel...soksok munka a farmon-csodásaföldelés...és hála a barátaimnak talán már némi látszatja is van...igaz még nincs szénám (ami miatt kicsit pánik van) ...de lassan kész a villanypásztor, kitrágyáztunk, és az illegális legelőre is ki lehet jutni egy új kapun......sokalvásamintlemegyanapkidőlésvantéliálomezerrel...teljesen kiütöm magam  minden estére...

sajáttavunkvan, már annyira tiszta, hogy leülepedett és isznak belőle a lovak

noh...hát megtanultam, hogy hol ne tároljak szénát

utolsó bála...vennem kell (de felajánlásokat is elfogadok, ami  új, hogy már majdnem kérek)


vagy...
... ezerrelélés tréningremenés nagysírással felfedezéssel, másoknak örömet... programotszervezéssel energikuslétvan, ezerrel befogadás másokéleténekátélése...teljes mindenemmel segítés...

tréninglét...jajjdenehezenálltambele'hogyénvagyok a résztvevő

Három fontos mondat a tréningről:

"bárki bármikor képes változni, ha megváltozik az észlelése"

"ha látod a lényeget a részletek maguktól a helyükre kerülnek"

"senki sem pont olyan mint te"


Néhány tapasztalásmegélés saját magamról az elmúlt héten:
nem tudokmerek,vagy csak nagyon nehezen kérni...

a "nékem a kérés nagy szégyen,akkor is adj, ha nem kérem" mondat nagyon betalál...atréningenbiztosítékkiverősmondat...még ma is látom magam ahogyan  zokogva összefont kézzel könyörgök, hogy neeeee...
a mondat, amit direkt írok, le és mondok a KÉRLEK SZERESS!!!- a fejemben... kusza talán téves gondolatokkal párosul - szeretetet csak adni lehet kérni nem...
pedig néha a végletekbe kerülök, amikor éhezem némi szeretetre, és persze nem jön, de nem jön ki segítségkérés sem a számon...sem nem mozdul a lábam valaki felé, ha nekem van bajomszomorúságom...

...sokminden felszínre került...gondolkodtamösszeraktammagamis és persze Aborosandrással is ...pl valószínű gyermekkoromban feltehetően a szüleim, vagy valaki valamihez kötött(e)ék a szeretetüket, pl, hogy legyek jó, ne legyen velem gond (talán ezért nem mertem megmondani, hogy eltört a kulcscsontom... kb. 7 éves lehettem, a szomszéd néni (imádtam) hetekig cinkosomként kötözte a vállam, ami félelmetesen fájt...csak, mert nem akartam gondot okozni a szüleimnek, vagy talán ezért költöztem el 400 km-re, hogy ne jelentsek napi gondot )

...deh meghatározó élmény pl...

a gyermekim apjával már évek óta kommunikáció és szeretet nélkül éltem a kapcsolatban, hordoztam a lelkemben és a testemben és a bőrömön ennek a nihilnekhiánynak minden nyomát...mérhetetlen fájdalmakkal éltem...kb 10 éviközéletbőlkizárás után, némi lelki nyomás alatt, már teljesen elveszítve önön magam... fizikai testet öltött a magányom szeretethiányom... fájdalma ideggyulladásokban...óriási fájdalmakkal..
.. hónapokig nem tudtam, mertem aludni...fel-alá járkáltam éjszakánként otthon, miközben, a családom csendben szuszogott,...féltem a mérhetetlen fájdalomtól, ami végigvonult az idegemen és földre kényszerített...féltem minden pillanattól ami mérhetetlen fájdalmat hozott...ekkor pánikbeteg voltamvagyok...fájdalomszindrómám voltvan.
....orvosokserege keltette bennem az egyre nagyobb betegségtudatot (félelmet) és egyre erősebb már magamnak adagolható komplex idegrendszerre ható gyógyszereket szedtem...egyre és egyre csak többet...a végén már két fájdalomroham között alig voltam ébren  amint bevettem a némileg (félelemből) túllőtt adagom (ekkor már gyógyszerfüggő voltam) ...
a gyógyszerek persze egyre kevesebbet hatottak így egyre többet vettem be...egy félelmekkel és félelmetes fájdalmakkal teli éjszakán, amire nem találtam semmilyen megoldást.... már nem bírtam tovább...annyi erőm nem volt, hogy bemenjek a kórházba...az akkor már... rég külön életet élő... külön szobában lakó férjemet ébresztgettem...
...emlékszem...hajnali  három lehetett, hason feküdt...ruhában az ágyában...a vállát érintettem meg és ébresztgettem alig hallhatóan könyörgőleg KÉRTEM, hogy segítsen, vigyen be a kórházba...
amint érzékelte, hogy ébresztgetem, és hogy miért... felnézett, és azt mondta, ő nem segít...ő  nem a pszichológusom...és letette a fejét és aludt tovább...ekkor a mérhetetlen fájdalmak között úgy éreztem  magam, mint valami atomtámadás egyetlen túlélője...aki körül sorra omlik össze mindenmint valamivilágvégén egyetlennégyztetméternyifölddarabon állok, mert körülöttem minden porrá lett és füstölt... a semmibenállok magányosan elveszetten és reménytelenül...valahogy kórházba mentem...

és ma itt vagyok...

...szóval azt hiszem félek kérni...

...a másik...

,,,már én is érzem egy ideje...hogy mintha szinkrontolmács kellene nekem még magyar nyelven is...vagy én nem vagyok érthető, vagy én nem értek...nah és persze...több frontos is ez a felirat,... mint jel villan fel nekem...kicsiny éltemben...hogy KOMMUNIKÁLJ...KOMMUNIKÁLJ...KOMMUNIKÁLJ... :)

köszi...és hogyan?

...a mennyiséggel nincsbaj...sokszor sok vagyok...
...a minőség...hát azt hittem értenek...
...de néha talán csak értek...és hiszek  abban, hogy az emberek engem értenek, vagy mert szeretnek, vagy mert ismernek...és csak valami apró jelből kódból ők már értik (érteniük kell), amit én gondolok, vagy érzek...

néha becsomagolnám magam egy kis gömbbealmába és odaadnám magam a számomra fontos embernek/embereknek, hogy vigyázzon/anak rám...



                                                                        csodaszép...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése